PONDRÓK A MACSKAKONZERVBENEgyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gigantikus méretű multinacionális élelmiszergyártó cég, amely az emberek által oly közkedvelten fogyasztott számos, közismert világmárkájú termékük mellett még a minőségi macskaeledel készítésből is kivette a részét. Termékeik sok millió fogyasztó mellett nálunk is megtalálhatóak voltak idehaza a konyhában, sőt, ami a cicakaját illeti, abból Cuppi is rendszeresen és nagy megelégedéssel lakmározott.
Egy alkalommal azonban azt vettem észre, hogy hozzá sem nyúl a táljába kitett konzerv eledelhez, csak nyávog. Mivel ez nála gyakori jelenség volt, nem tulajdonítottam neki komolyabb jelentőséget és magára hagytam. Ám a macska utánam jött és addig szekált, míg újra ki nem mentem vele a konyhába, megmutatni neki, hogy mit kellene szenvedő ábrázattal legyűrnie.
- Igen, azt a finomságot, ami amúgy a kedvenced, tessék megenni!
- Minyáúúú, nyaúúúú, nyáááúúú...
- Nincs nyáúúú, egyél!
- De mnyáááú, miááááúúú, azért se nem.... röff
- Cuppi, tessék enni, ne panaszkodj!
Közben odamutattam a tálra, hogy a macska is nézzen rá és akkor mintha megszédültem volna. Becsuktam a szemem, mert a tálka valahogy összefolyt előttem és elmosódottnak tűnt egy rövid időre. Amikor újra kinyitottam a szemem, meghökkenve láttam, hogy valami nem stimmel, a látvány nem csitult. Valahogy forgott a tál. Nem vagyok egy ájulós típus, de azért megkapaszkodtam, mert nem tudtam mire vélni a jelenséget és a megállás nélkül folytatódó macska-nyávogás-harsogás közepette lassan lehajoltam és leguggoltam, hogy közelebbről is szemügyre vehessem a pszichedelikus effektust. Úgy félúton megrémültem, mert förtelmes látvány tárult a szemem elé. Másfél-két centiméteres, vastag, ocsmány hernyók, egymás nedvedző testén, lüktető mozgással kúsztak, másztak és szemmel láthatólag nagyon jól éreztük magukat a macskatálban. Ételnek már alig volt nyoma, azt addigra felzabálták és attól duzzadtak meg annyira!! Horrorfilmeken (is) nevelkedve sok gusztustalanságot megéltem már. Ám amikor egészen közelről szemlélve, nem csak láttam a szinte pulzáló tálat, de még hallottam is a mozgásukból fakadó nyálkás szörcsögést, komolyan mondom, hogy egy pillanatra rosszul lettem.
Utólag jöttem csak rá, hogy ebben a néhány másodpercben egyértelműen enyhe sokkot kaptam, ugyanis más esetben nem úgy tettem volna, ahogy ekkor. Azonnal karantén, majd kamera, dokumentálás és még véletlenül sem bezacskózás, megsemmisítés. Pedig ezt csináltam. Utólag persze sajnálom, de akkoriban ezen a területen még tapasztalatlan voltam és a hirtelen jött, nem várt hatás olyan intenzív volt, hogy egyszerűen nem tudtam józanul gondolkozni. Csak annyi maradt meg bennem az előzményekről, hogy a friss konzerv legfeljebb pár órát állhatott, mielőtt Őfelségessége felhívta volna különösen hangos méltatlankodásával a figyelmemet.
- Jajjj, szegény Cuppi, te jó isten, mi folyik itt?! Várjál, mindjárt kapsz másik kaját, most már értem, miért nyávogtál....
Fénysebességgel tüntettem el az ocsmány férgeket és ezzel talán ki is kerültem az első letaglózás észbontó hatása alól. Pár perc múlva új konzervet vettem elő és egy tiszta kanalat a fiókból. Feltéptem az alutasakos pástétom tetejét és Ááááááááááááárhhhh neeeeeeem .... atyaég... itt is eggy???? - kiáltással majdnem el is ejtettem, mert egy jól hízott, egy centis csontkukac (légylárva) hevert a vákuumcsomagolás alatt - ezúttal döglötten.
Ekkor már le kellett ülnöm, sok volt ez a féregözön pár percen belül. Először is meg kellett értenem, hogy ezúttal már magamnál vagyok. Ennek tudatában azonnal meghoztam az első döntést. A kezemben lévő második bizonyítékot immár nem semmisítem meg, hanem utánajárok a dolgok hátterének. Legfőképpen Cuppi miatt. Hogyan legyek nyugodt ezek után, ha megvan rá az esély, hogy légypetékkel, esetleg lárvákkal teli eledelt adok a macskának? Fúúúj.
Ebben a pillanatban belémhasított a felismerés: hiba volt az első bizonyítékot lehúzni a WC-n. Máris jött a második felismerés: "bizonyíték"? Ugyan ki hitte volna el nekem, hogy az étel nem a tálban állt pár napig és ott petéztek bele a legyek? És ez a második konzerv? Akár én is oda tehettem volna a pondrót a tetejére. Áh nem, ez azért mégsem életszerű, hiszen ki az az elvetemült ember, aki ilyesmit tesz és azzal megy panaszkodni, ráadásul miért tenné? Nevetséges. Akkor viszont hajrá. Tegyünk valamit.
Óvatosan kibontottam egy egészen más gyártótól származó konzervet, mert az előző fajta elfogyott. Látszólag friss és illatos volt, Cuppi pedig nekilátott jól megérdemelt ebédjéhez.
Én pedig hozzáláttam a ténykedéshez. Először is felhívtam egy élelmiszertechnológiával foglalkozó mérnök ismerősömet egy olyan közelben lévő állami köztestületnél, akiknek akkoriban igen komplex és teljeskörű IT munkát végeztem, így a napi szintű kapcsolatunk lehetővé tette a gyors segítséget az ügy előremenetelében. A hölgynek beszámoltam a történtekről, majd azt az utasítást kaptam, hogy írjam le az eseményt pontosan és menjek el vele a Budapesti Állategészségügyi Állomásra, ahol ő már addigra értesíteni fogja a laboratóriumvezetőt, aki további instrukciókkal fog ellátni engem.
Nekiálltam és tényszerűen leírtam a történteket, majd felkerekedtem és Zuglóba autóztam, ahol a nevezett intézménynél már valóban vártak. Átadtam az általam írt szöveget és kaptam rá egy hivatalos pecsétet plusz aláírást. De! Az adminisztrációt végző laboratóriumvezető-helyettes hölgy azt mondta, hogy szándékosan nem iktatja a levelemet, mert már maga a puszta olvasata valóságos horror. Ennek már a felétől is összecsinálnák magukat a gyártónál, de még ő sem tudja elképzelni, hogy mit fognak szólni, ha meglátják a levelemet, plusz a "mellékletet". Szerinte teljesen be fognak pánikolni, hiszen ez számukra olyan veszéllyel fenyeget, amit én így kívülről fel sem tudok mérni. Ha kiderül és esetlegesen híre megy, hogy a gyártási folyamatukban valami nem 100%-os, akkor olyan ügyet és vizsgálatot varrhatnak a nyakukba ami már nem csak országos, de nemzetközi szinten is okozhat nekik botrányt, komoly anyagi kiesést és minden vele járó kellemetlenséget. Jézus, mondtam erre, nekem egyáltalán nem ilyesmi a célom, hanem éppen az, hogy visszajelzést nyújtsak nekik egy olyan számomra elfogadhatatlan eseményről, amire magyarázatot szeretnék kapni, továbbá valamennyi cicagazdi nevében is szólva, szeretném, ha a pénzemért nem csak márkát, de biztonságosan is fogyasztható ételt vásárolhatnék.
A hölgy mondta, hogy a levél, amit megfogalmaztam, nagyon jó, egészen biztos, hogy megteszi majd a kellő hatását. Hozzátette, hogy nem érzi ezen a szinten indokoltnak, hogy a vitt mintát leadjam náluk és ők vizsgálatot kezdeményezzenek ezen nagynevű multi ellen, ami ráadásul nekem nem kevés pénzembe is kerülne, hiszen egy akkreditált laboratóriumban végzett mikrobiológiai vizsgálat már akkor - egy évtizede - sem 5000 Ft-ba került. Viszont fontos, hogy hozzájuk mentem először, mert ha azt a papírt meglátják nálam, maximálisan komolyan fognak venni és tudják majd, hogy mindent el kell követniük, hogy egy esetleges külső vizsgálat lehetőségét, felmerülését kizárják.
Dolgom végeztével átautókáztam a multicég központjába, ahova az előbbi hivatalos testületnél dolgozó hölgy a nyomatékosság kedvéért telefonon "bejelentett". Amikor a liftből kiléptem, többfelé láttam a folyosóról nyíló irodahelyiségeket, szemben velem pedig valami raktárajtó vagy mellékhelyiség lehetett egy jellegtelen ajtó mögött. Minden lehetőséget végigjárva és pár idegen céghez bekukkantva végül kizárásos alapon megállapodtam az eredetileg toaletthelyiségnek gondolt ajtó előtt. Onnan egészen közelről persze már láttam, hogy egy miniatűrizált táblácska is jelzi az ajtó mellett: célnál vagyok. Ahogy ott álltam, olyan csönd volt körülöttem, hogy arra számítottam, hogy a túloldalon talán nem is lesz senki, esetleg egy kisebb iroda, alig pár emberrel. Benyitottam.
Valósággal hátrahőköltem. Ilyesmit csak filmekben él át az ember. Bár még az ajtó mögött álltam, máris örvényként szívott be előre az a hatalmas tér, embertömeg, nyüzsgés és hangos zsongás ami a szemem és fülem elé tárult. Úgy 50-60 ember dolgozott, pakolt, beszélt, telefonált, jött-ment, gépelt, nyomtatott, számítógépezett egy egylégterű teremben, ami akkora lehetett mint egy fél futballpálya. Az amerikai módra kialakított munkahelyet üvegkalickák vették körbe, egyikben éppen egy meeting és egy prezentáció zajlott, teljes belátást engedve a kívülről szemlélődőknek... a másik oldalon viszont már csak áttetsző, de nem átlátszó falú szobák jelezték a vezetői területeket. Ahogy tettem előre pár bizonytalan lépést, amikor egy asztalnál találtam magam, ahol egy recepciós hölgy köszöntött. Még szinte fel sem ocsúdtam a különleges látványtól, amikor egy nálam valamivel idősebb öltönyös-nyakkendős fiatalember jelent meg és bemutatkozott; már ránézésre is lerítt felsővezető mivolta. Kedvesen egy belső tárgyalóhelyiségbe invitált. Amíg elsétáltunk odáig, láttam, de éreztem is a rengeteg rám szegeződő szempárt, amiből rögtön megéreztem és meg is értettem, hogy ezen a helyen bizony nem volt mindennapos esemény egy külsős civil átkísérése a "munkaterületen".
Amikor bent leültünk, még éppen csak elcsodálkoztam a tökéletes pompával és színvonallal megkonstruált tárgyalótermen, a cég imént megismert minőségbiztosítási vezetője máris jelezte felém, hogy már beszéltek az Állategészségügyi Állomással, akik értesítették őket az érkezésemről, így már vártak rám. Éppen csak rápillantott a dokumentumra, amit vittem magammal és nagyon udvariasan, de szinte leplezetlen türelmetlenséggel elkérte a mintát. A kezébe adtam a konzervet, aminek éppen csak a szélét hajtottam fel otthon és máris látni lehetett az ordas hernyót a felfedett terület közepén. Az alufóliát aztán jól visszahajtottam, így neki azt most újra fel kellett emelnie.
Embert még nem láttam úgy és olyan hirtelen rosszullenni, mint őt akkor ott. Először azt hittem, hogy azon nyomban oda fog hányni, akkorát vonaglott és elsápadt, hátra emelte a fejét, felszisszent, nyögött, majd hirtelen nagy levegőt vett és csukva tartotta a szemét. Szabályosan elsápadt. Pedig ő nem látta azt, amit én! Ő csak egyetlen kimúlt (és nem fél tucat élő!) kukacot láthatott a szinte bontatlan pástétom tetején. Férfi létére olyan szinten lett hányingere tőle, hogy az számomra már valószerűtlennek tűnt, de hát ebből is jól látható volt, hogy nem vagyunk ugyanolyanok; van akinek erősebb és van akinek gyengébb a gyomra az ilyesmihez.
Azért miután visszatért a fejébe a vér, rögtön kiment és pillanatok múlva már ketten jöttek vissza, egy másik öltönyös vezető kollégával. - Ezt látnod kell, nem fogod elhinni! - mondta az újabb kollégának, aki először is bemutatkozott nekem.
Míg a második öltönyös is sokkolta magát a hernyómmal, mi ketten ismét leültünk és az első vezető azt mondta, hogy noha ezt a hernyót én is odatehettem, ez a lehetőség most fel sem merül bennük. Ezt én is rögvest megerősítettem és hozzátettem, hogy valóban nem, sőt, annyira szívemen viselem a termék sorsát, hogy úgy érzem, kerül amibe kerül, meg kell tennem érte mindent, amit én megtehetek, hogy az információ ezzel az incidenssel kapcsolatosan eljusson a megfelelő helyre, hogy azt ki tudják értékelni. Az pedig, hogy én megírtam ezt a levelet, amit időközben hitelesítettek is, majd elhoztam nekik a mintát, igazán nem nagy ár azért, hogy a macskáink továbbra is biztonságos ételt fogyaszthassanak.
Ezért rendkívül hálásak voltak és elmondták, hogy milyen ritka az ilyen hozzáállás, mert az emberek nem veszik a fáradtságot és ilyen volumenű visszajelzésre pedig végképp nem szánják rá az időt, noha nekik minden visszajelzés fontos lenne. Erre én azt mondtam, hogy úgy gondolom, hogyha a saját állatukkal, kutyájukkal-macskájukkal történne meg egy ilyen eset, akkor azért elgondolkoznának rajta. Ha pedig egy második eset is, akkor szinte biztos vagyok benne, hogy hasonló döntésre jutnának mint én, hiszen az sem lehet megoldás, hogy kidobáljuk a több száz forintos konzerveket a szemétbe, mert jujj, ez már megint kukacos.
Nagyon jólesett, hogy kezdettől fogva rendkívül udvariasak, barátságosak és előzékenyek voltak velem, noha mindvégig ott volt a fejemben az Állategészségügyi Állomás munkatársának megjegyzése arról, hogy "
már a hírem hallatára is padlót fognak majd és higgyem el, a legrosszabb rémálmuk válik valóra, amikor ilyesmi történik, ezért ettől szó szerint nagyon félnek. Ám ilyesmi nem, vagy csak rendkívül ritkán (pl. 10 évente egyszer) szokott történni. Annyira professzonális a gyártási technológiájuk."
Amikorra a megbeszélés első szakaszán túljutottunk és az irományomat is körbeadták egymás közt elolvasásra, már hárman voltunk a szobában. Az első úriember odaadta a harmadiknak az általam bevitt konzervet, mondta, hogy leragasztani, hűtőtáska és irány az osztrák gyár a DHL-lel, máris indítsák. Ekkor esett le másodszorra az állam. Olyan flottul, fegyelmezetten és szervezetten ment az intézkedés, ahogy a filmekben látjuk egy ilyen vállalatnál. Mindenki tette a dolgát és mindenki tudta, hogy mi a dolga. Ezt követően pedig részletes és teljeskörű beszámolót kaptam arról, hogyan működik a gyártás, mit jelent benne a csírátlanítás folyamata, miért lehetetlenség, hogy életben maradjon az ételben bármi, ami előtte belekerülhetett. A gyártás higiéniájáról szóló kiselőadás tetszett és utána még kedvemre kérdezhettem is. Nagyszerűen éreztem magam, hiszen ezáltal egy virtuális gyárlátogatáson vehettem részt, ahol sok újdonságot is megtanultam, mint nem szakmabeli.
Befejezésül azt is megtudtam, hogy az általam bevitt mintát hűtőtáskában perceken belül megindítják a külföldi gyárukba. Ott azán fel vannak szerelve olyan labortechnikai eszközökkel, hogy a terméket megfelelő körülmények között vethetik alá mikroszkópos vizsgálatnak. Ezt követően jegyzőkönyv és jelentés fog készülni, amit részemre 8 napon belül írásban megküldenek. Ezt nevezem! Le a kalappal.
Felálltunk és ekkor jött a számomra kellemetlen rész. Időközben a másik két kolléga elhagyta a helyiséget, de ekkorra visszajöttek. Megindultunk kifelé, de mivel azok ketten ott álltak az ajtó előtt, kissé megtorpantam. Az első úriember akkor még egyszer kifejezte a cég háláját nekem, amit a másik kettő is megerősített, majd hozzátették, hogy ennek fényében szeretnék átadni ezt a kis apróságot a cég ajándékaként. Amikor megláttam, hogy adni akarnak valamit, akkor még nem is láttam, hogy mit, csak hogy egyáltalán valamit, bármit is ... rögtön mondtam, hogy - Úristen, dehogyis, szó sem lehet róla, nem azért hoztam el a mintát, nagyon kedvesek, de tényleg ne. - Mire ők - De-de, igenis jár az, mert nagyon hálásak ezért a visszajelzésért és higgyem el, ilyet még nem kaptak korábban és különben is nagyon ritka, hogy valaki így vegye a fáradtságot és utánajárjon a dolgoknak, ráadásul ezzel jelen esetben őket és a terméket tiszteltem meg. És akkor ugye nem lesz semmilyen folytatása az Állategészségügyi Állo... - NEEEM, dehogyis lesz! - vágtam rá rögtön - Oda csak azért jutottam el, mert az a szakmabeli ismerősöm, akit a kérdésemmel megkerestem, egyből oda irányított és azt mondta, hogy majd onnan küldenek tovább. - Akkor jó, ők ezzel meg is nyugodtak, na és akkor adták át a hatalmas reklámszatyor terméket. (Szándékosan nem írtam le mi a cég neve, címe és a termékeit sem sorolom most fel emiatt, mert sosem érdemelnék meg, hogy egyetlen rossz szót mondjak róluk, csakis az ellenkezőjét, azaz csupa jót.) Azt hittem, hogy leszakad a kezem!! De tényleg, nem viccelek! Akármilyen jól jöttem ki az egészből, a mai napig emlékszem erre az igen cikis jelenetre... ekkor ugyanis nagyon kellemetlenül éreztem magam, de csak pár pillanatra, mert az utolsó kézfogásokat követően nyílt az üvegajtó és hirtelen ott álltam a hatalmas, tömött céges szatyorral a kezemben a teljes dolgozói gárda előtt, akik most bámultak csak rám igazán. Elsüllyedés helyett jobbnak láttam szélvész sebességgel elhagyni a terepet, úgyhogy csak szedtem a lábam és már nem néztem hátra...
Nem telt bele egy hét és megkaptam a külföldi gyár jelentését egy szépen és igényesen megfogalmazott magyar nyelvű tájékoztató levélben, amiből kiderült, hogy alaposan megvizsgáltak mindent, de sem az általam leadott mintában nem találtak kivetnivalót, sem a gyártási műveletekben. Érthetetlen, hogy a kukacok hogyan kerültek az ételbe, illetve, hogy a döglött kukac hogyan került a másik konzervbe. Ez már örök titok marad. Feltételezték, hogy az történhetett, hogy a termékek csomagolása a szállítások, raktározások során egy apró helyen megsérült és azt követően érhette a sérült ponton behatolás (élő rovartól). Ezzel az ügyet lezárták és tőlem még egyszer elnézést kértek.
Hogy a levelet a posta hozta-e? Nem.
Saját futáruk kézbesítette ki a nevemre és a címemre, egy nagy adag csirkés macskakonzerv kíséretében. Volt vagy 10 doboz! El voltam bűvölve.
Egy hónap telt el, amikor egy nap csöngettek és celofános ajándékcsomagban egy 15 darabos csirkés macskakonzerv pakkot kaptunk. Azaz Cuppi. Én dobtam egy hátast, Cuppi pedig el volt ájulva. Főleg azért, mert azt a fajta konzervet sosem ette meg.
Az egészet elajándékoztuk egy ragdollos ismerősnek, én csak a díszcsomagolást tartottam meg. Azt még napokig nézegettem és már nem is bántam a csirkés kajákat, mert
a "lényeg" akkor is nálam maradt: jól esett érezni, hogy gondoltak rám. Szegények, nagyon rájuk ijeszthettem.
Tanulság: A cég jelentését azóta is őrzöm, a szóban átbeszélteket pedig jól elraktároztam. Azzal a fajta technikai fejlettséggel, ahogy ezek az ételek (hasonlóan az emberi fogyasztásra szánt eledelek és folyadékok csírátlanítási és tartósítási módszereihez) átesnek a különféle eljárásokon, gyakorilatilag 100%-ig bizonyosak lehetünk abban, hogy kedvencünk e szempontból tökéletesen biztonságos táplálékban részesül. Engem meggyőzött az a szakmai tapasztalat és felkészültség, amivel egy ilyen cég rendelkezik és biztos vagyok benne, hogy a nemzetközi ellenőrzési rendszerek a gyakorlatban is nyújtják az elvárt megbízhatóságot és a termékeket illetően csak elhanyagolható esetszámban történhet hasonló szintű "minőségváltozás". Felfoghatatlan az a pech, hogy két egymást követő konzervvel így jártam, talán ha nem velem történik meg, el sem hiszem.
Így viszont ez a történet első aktaként kerülhetett be a Cuppi-féle kacifántos ügyosztály mappájába.
Itt a vége, fuss el véle, sicc!
MACSKA-JAJJ! - Nagyon kacinfántos ügyosztály
Szerző: Cuppi cica » 2012.09.25. 16:17 
Mindig azt szoktam mondani, hogy az ilyen gazda méltatlan a macskatartáshoz és megérdemli az elszenvedett károkat. 
, de a fül környékén, főleg belül, ahol már ritkás a bunda, akár éktelen, jól láthatóan is vérző sebeket ejthetnek magukon. Korábban már érintőlegesen volt ilyesmiről szó, amikor Cuppi beszámolt a karomvágásáról a weboldalán.
Kérdezni sem kell.
) Kettő a szomszédhoz, kettő pedig hozzám került. Hamar felnőttek és még sokáig boldogítottak bennünket.
