HA HÁNY A MACSKA...
A lakásban tartott macskáknál a gazdik gyakran találkoznak a hányás problémájával, ami rendszerint nagyobb gondot (aggodalmat, mérgelődést és takarítási munkát) jelent számukra, mint amilyen megerőltetést jelent magának az állatnak.
A szabadban tartott macskák is hánynak, de mivel ők nincsenek úgy szem előtt, ezt szinte soha vagy csak nagyon ritkán fogjuk észrevenni náluk. A kinti példányok - több okból kifolyólag is - jelentősen kevesebbet nyalják magukat, ezáltal kevesebb szőrt is nyelnek le. Aktívabb, mozgásban gazdagabb életet élnek, így jártukban-keltükben a szőrhullatásukról sem vesznek úgy tudomást, mint a lakásban tartott példányok, továbbá az anyagcseréjük is intenzívebb, ami együttesen azt eredményezi, hogy ők eleve ritkábban kerülnek "rókázós helyzetbe".
Az eseti jellegű hányást, ha nem is minden szempontot felsorolva, de az alábbi három részre csoportosíthatjuk:
- Szimplán szőr hányása, vagy túl sok lenyelt szőr miatt történő étel kihányása
- Mohó étkezés következtében bekövetkező hányás (Cicazaba)
- Szervi elégtelenség miatt bekövetkező hányás (pl. veseelégtelenség következtében felhalmozódó méreganyagok)
Az első kettő mindennapos esemény egy lakásban tartott macska esetében, az utóbbi azonban idős állatok (pl. 15-18 éves macskák) szervi eredetű problémáinak szövődményeként jelentkező súlyos, többnyire már vissza nem fordítható gondok indikátora, mellyel itt és most értelemszerűen nem foglalkozunk.
Ha pedig egy macska nem eseti jelleggel, hanem folyamatosan hány (tehát nem marad meg benne sem étel, sem ital), győződjünk meg róla, hogy nincs semmilyen extrém stresszhelyzetnek kitéve, ami eltér a normál, számára megszokott napi életvitelétől. Ha semmi ilyenről szó nincs vagy ha pár órával a stresszhelyzet megszűnése után is fennáll a probléma, azonnal keressünk fel egy állatklinikát, hiszen összeomolhat a szőrmók anyagcseréje és a kiszáradás miatt a keringése is.)
Alapjában véve az étel kihányása a macskánál sem jó dolog, hiszen elveszíti vele a már megszerzett táplálékát, továbbá némi folyadékot is. Az állat számára mindez rossz, mert az incidens után mindent kezdhet elölről, már ami a táplálkozást illeti. Ugyanakkor, ha van eledel készleten, őt nem fogja zavarni a kis intermezzo, legfeljebb a gazdija fog csendesen őrjöngeni. Minden hányás után tartsunk legalább fél óra szünetet, étel addig legyen elvéve a cicustól, de friss víz mindvégig maradjon kitéve a szokott helyén. Ne kényszerítsük őt se ivásra, se evésre ezen időszakon belül vagy pár órával utána. Egyszerűen hagyjuk békén, hagyjuk magára, de azért legyünk a közelében úgy, hogy ő ne érezze, hogy folyton figyeljük. Tökéletesen tudni fogja, hogy mikor mire van szüksége. Hányás után 15-20 percig pedig nem is fog kívánni semmit, legfeljebb vizet.
Az étel kihányását okozhatja egy hirtelen zabálás, ami főleg a tenyésztett, illetve az érzékenyebb gyomrú macskáknál fordul elő gyakrabban. A kinti, kerti házimacskák strapabíróbbak, az ő gyomruk vadabb dolgokat is könnyebben elvisel, rájuk már csak ezért is kevésbé jellemző ez a gond.
Az étel kihányását okozhatja továbbá a lenyelt és a gyomorban felgyülemlett szőr mennyisége. Ha kedvencünk hetente-kéthetente 1-2 alkalommal hány, az mégsem utal arra, amire mondjuk egy embernél a legtöbb esetben gondolnánk. Aggodalomra tehát semmi ok és nem szabad megijedni az állat furcsa hangjaitól és rémisztő vonaglásától sem aközben. A félhosszú és hosszúszőrű cicák esetében a sok szőr lenyelése miatt ugyanis gyakorlatilag is szükségszerű az időnkénti hányás, míg a rövidszőrűeknél ez sokkal ritkábban történik meg. Noha az emésztőrendszerük gyakorta megbírkózik ezen feladattal úgy, hogy a szőr később hátul távozik, bizony mégis előfordul, hogy a gyomorban gombóc formára összetapadó szőrszálakból egy képlékeny szőrlabda alakul ki, ami irritálja az állatot, hányingert, gyomorbántalmakat okoz neki és ez a konglomerátum egy idő után nem is lesz képes az emésztőcsatorna irányába természetes módon távozni. Ilyenkor csak ott juthat ki, ahol bejött, de mindenképpen ki kell jutnia, ez a lényeg.
A szabadba kikerülő macsekok gyakran füvet esznek, ami elősegíti számukra ezen műveletet IS (de mivel A FŰEVÉS összetettebb kérdés, erre külön témában térek majd ki).
A szőrgombóc, szőrlabda felöklendezve felveszi a nyelőcső formáját és többnyire egy összefüggő, hosszúkás, hengerszerű formában lát újra napvilágot. A nyálkás, guzmis horrorfilmekből jól ismert rémségek közé ágyazva egészen elképesztő látványt nyújthat. Aki nem tudja, hogy mi az, azonnal macskakakira gondol, mivel a mérete, alakja, állaga és a körülölelő tartalom színe alapján akár lehetne is, de valami mégsem stimmel, ezért az ember megrökönyödik és gyakran meg is ijed, ránézésre hasmenésre, betegségre asszociál. Pedig csak arról van szó, hogy higgadtan, alaposabban és közelebből is meg kell nézni. Látni fogjuk a szőrszálakból álló hosszúkás képződményt, amit a macska emésztőrendszere köszönettel visszadobott: kívül tágasabb!
Előfordul, hogy a macska az illemhelyén adja ki a szőrlabdát és ott találunk rá a furcsaságokra. Ahogy a kertben is találhatunk ilyet a fű között, mivel az állatok az ürülékükkel ellentétesen ezt nem kaparják el.
Ha elkapja a görcs, akkor az állat tulajdonképpen "megbénul", semmilyen irányba nem fog menni, hiába kérjük, kiáltunk neki vagy lökdössük. Ha meghalljuk a jellegzetes, kattogó hangját valahonnan, azonnal futhatunk, felkaphatjuk és villámgyorsan átrakhatjuk olyan helyre, ahonnan esetleg könnyebb feltakarítani utána. Mert ő bizony önszántából nem fog területet váltani és erre betanítani sem nagyon lehet, hiába lesz utólag bűntudata. Ha felkaptuk szerencsétlent öklendezés közben, de még hányás előtt, nagyon gyorsak és nagyon kíméletesek legyünk. Ne rázzuk, ne rángassuk, szinte meg se érezze, hogy kicsit felemeltük és arrébbcikáztunk vele egy-két szobával, majd újra letettük! Ne a hasát vagy a mellkasát fogjuk, hanem a hátán végigcsúsztatva a kezünket a feneke, illetve a hátsó lábai alá nyúljunk és emeljük meg, míg a másik kezünkkel a hátát támasszuk felülről és így mintegy változatlan pózban elemelve a földről egyszerűen transzportáljuk át néhány méterrel arrébb, a "biztonságosabb" zónába. Már 10 éve olcsón beszerezhetők olyan szőnyegek, szőnyegpadlók, ami mikrosörtéinek köszönhetően nem engedi magába a folyadékot, így ezek felszínéről könnyedén letörölhető a végtermék is. Parkettán, kőpadlón nincs gond, de egyéb szőnyegeken annál inkább nyomot hagy a savas, sárgásbarna gyomornedv. (Papírtörlő, majd világos, tiszta rongy, jó vizesen, a többit száradás után kitapasztaljuk.)
A fentebb írt első és második eset kombinálva is előfordulhat, ami azt jelenti, hogy az állat ételt és szőrt is kihányhat egyszerre, de hogy akkor most túl hirtelen evett, vagy csak túl sok szőrt nyelt korábbról, azt már utólagosan megállapítani nem igazán lehet és teljesen felesleges is rágódni ilyesmin. A macskát a hányás nem terheli meg úgy, mint a legtöbb embert és ügyet sem vet rá: fél óra múlva változatlan étvággyal fog lakmározni.