Kedves Látogató!


Barátságos miákolással köszöntöm Önt weboldalamon. Cuppi vagyok, egy valóban eredeti, törzskönyvezett, nőstény ragdoll macska.

Weboldalamat olvasva közelebbről is megismerkedhet velem, fényképeimen és zenés kisfilmeimen keresztül pedig még bepillantást is nyerhet mindennapjaimba.

Remélem, hogy lapjaim böngészése könnyed kikapcsolódást jelent majd, amihez kellemes időtöltést és jó szórakozást kívánok!

 
Cuppi cica
   


A ragdoll bemutatása
(Bevezetőként egy rövid kis összefoglaló és ismertető a ragdoll fajról)



Rongybaba luxuskivitelben
Bolondos, szeretetreméltó kis kedvenc - ámde korántsem játékszer! Ragaszkodó, hűséges természetű állat, aki gazdáját feltétel nélkül szereti. Különleges képessége tette igazán híressé e fajtát - ennek köszönhetően emelkedett ki az ismeretlenség homályából, s vált hirtelen népszerűvé. Ez a képesség pedig nem más, mint az ellazulás, azonnali elernyedés, ahogy elvágódik az emberi kézben. A nevét is innen kapta: a ragdoll ugyanis rongybabát jelent.

Ha álmai netovábbja egy maszkos pofácskájú, sziámira emlékeztető, ámde csendes és tartózkodóbb egyéniségű, bozontos bundájú cica, aki "mellesleg" barátságos és remélhetőleg ragaszkodó is lesz majd Önhöz - nos, akkor most megtalálta az igazit! A körülírt célszemély nem más, mint maga a ragdoll! Elképesztően kedves tulajdonságokkal felruházott, intelligens macska, s akinek már valaha volt vagy jelenleg van ilyen kedvence, bizonyára megerősíti azon állítást is, hogy miután megosztottuk életünket egy ragdollal, annak helyét később egy másik cica már nem pótolhatja.

Jöttem, láttam, beköltöztem!
Attól a pillanattól kezdve, hogy a ragdoll kölyökcica beköltözik új otthonába, az élet már nem lesz ugyanaz, mint azelőtt volt. Persze pozitív értelemben véve! Az újdonsült gazdi eztán sohasem lesz már egyedül, kedvence ugyanis részévé akar - és fog is - válni kétlábú társa életének. Ezek az állatok szenvedélyesen szeretik gazdájukat, egy életen át hűségesek hozzá, szorosan követik, bármerre jár a házban vagy a kertben. A ragdoll élvezi az életet, annak minden apró, mindennapos csodájával együtt. Memóriája elképesztő! Még ha hosszabb időre is kerül távol az édes otthontól, más macskákkal ellentétben nem felejti el annak egyetlen rejtett szegletét sem. Hazaérvén úgy szaladgál szobáról szobára, mintha egy percre sem hagyta volna el az otthon melegét.

Belső ragyogás
A ragdoll játékos természete, kölykös lendülete felnőttkorát is végigkíséri, éppen ezért tágas életteret kell biztosítani számára. Önfeledten játszik, és a "nyelvi nehézségekre" fittyet hányva "beszélget" gazdájával. A kertben való hancúrozást éppúgy élvezi, mint a lakás nyújtotta összkomfortos kényelmet, és előszeretettel ragad a négy fal között még akkor is, ha az ajtó tárva-nyitva áll. Szemmel láthatóan rosszul tűri az egyedüllétet, tehát jobb egyszerre mindjárt két cicát beszereznünk abban az esetben, ha sok időt töltünk házon kívül. Nyugodt természete folytán ideális családi kedvenc és a kisgyermekek remek játszótársa válhat belőle. Jól megfér más állatok mellett, beleértve a kutyákat is. Idősebbek vagy lustább egyének ugyanúgy választhatják, hiszen bájos adottságai mellett pozitívumként említhető még, hogy szőre kevés törődést kíván. A ragdoll imádja a fésülést, gondozást, ezért ez a művelet szórakoztató lehet mind a gazdi, mind a cica számára.

Amerikából jöttem...
Bármilyen elegáns megjelenésű is a ragdoll, valójában a szó szoros értelmében "útszéli" származásra tekinthet vissza. A korai '60-as években történt, hogy egy fehér színű, angórára emlékeztető külsejű kóbor cicát elütött egy autó. Egy kaliforniai hölgy, Ann Baker volt az, aki gondjaiba vette, ápolgatta, meggyógyította, majd a Josephine nevet adta az állatnak. Miután Josephine felgyógyult és már majd kicsattant az egészségtől, Ann úgy döntött, hogy a macskát egy birman és egy burma kandúrral pároztatja. Az eredmény őt is meglepte: egy alomnyi addig teljesen ismeretlen fajtájú, csodálatosan szép kiscica látta meg a napvilágot! Ezt követően vette kezdetét a sajtó által keltett szenzációhajhászat, majd rágalomhadjárat. Találgatások kezdődtek arra vonatkozólag, hogy Josephine gerince a baleset miatt vajon deformálódott-e és hogy ezt a kölykei örökölték volna (ez a feltevés egyébként meglehetősen valószínűtlen, mivel a szerzett tulajdonságok nem öröklődnek). Kegyetlen teóriák ütötték fel fejüket, miszerint a ragdollt dobálni, rázogatni, lökdösni lehet, és az állat ezt tűri, mert nincs fájdalomérzetete, vagy ha van, az is minimális. Ann Baker jó üzletasszonyhoz méltó módon azonnal szabadalmaztatta az általa kitenyésztett új fajtát Amerikában. Ezzel egyidőben érvénytelennek minősített mindennemű próbálkozást a ragdoll tenyésztését illetően, amely az ő tudta és beleegyezése nélkül történt. Szigorú irányelveket dolgozott ki a továbbtenyésztésre vonatkozólag, és ezeket mindenáron igyekezett betartatni. Ezen igyekezete ellenére azonban a ragdollok száma a nyolcvanas évekre nőttön nőtt. 1998-ban már meghaladta a hatezret, és a fajta népszerűségnek köszönhetően ez a szám minden bizonnyal ugrásszerűen tovább növekszik. Ann Baker mindazonáltal kijelentette, hogy vérvonalában az ősök között megtalálhatók a tabby (cirmos) színű cicák, melyek igazi ritkaságszámba mennek a ragdollok között. Nemcsak ő, de más amerikai tenyésztők is foglalkoztak a tabby mintázat, továbbá a vörös szín létrehozásával, a továbbtenyésztésbe bevonva más fajtákat, de ugyanakkor felhasználva az eredeti vérvonalat is. A vörös egyébként ritka és igen keresett szín a nőstények esetében.

Színek és mintázatok
A ragdoll félhosszúszőrű macska, bundácskája rendkívül kellemes, hihetetlenül selymes tapintású. Szeme szívet melengetően ragyogó kék színben pompázik. Fejformája ék alakú, pofácskája telt. Teste hosszú és izmos. A nyak szintén rendkívül izmos, vaskos, a mellkas pedig széles. Tappancsai kerekdedek és dús szőrpamacsokkal ékesítettek. Farka hosszú, a vége felé elvékonyodó. A színe lehet seal (fókabarna), csokoládé, kék és lila. Háromféle mintázata ismert, úgymint:

- bicolour: a test halvány színű, a mellkas, has és lábak fehérek, a pofán a maszk sötét színű, ugyanúgy, mint a füleken és a farkon.
- colourpoint: a test itt is halvány színű, a testvégződések pedig, úgymint a fül, farok, tappancsok valamint a pofa, sötétebb színűek.
- mitted: hasonló a colourpointhoz, azzal a különbséggel, hogy az áll a mellkasig fehér, és az elülső lábak fehér "papucsba" bújtatottak.

Kicsi vagyok én, majd megnövök én...
Az aprócska ragdoll-kölykök idővel méretes macskává fejlődnek: a "rongybabát" a legnagyobb macskafajták között tartják számon. A kandúrok felnőttkori súlya 8-9 kg, míg a nőstényeké 4,5-5,5 kg között mozog. Ám ez a folyamat nem máról holnapra zajlik le, sőt, meglehetősen lassan, mondhatni csigatempóban történik: a negyedik szál gyertyát is elfújhatjuk kedvencünk szülinapi tortáján, mire teljes méreteit végleg eléri!

A ragdoll fajtastandardje
- Fej: ék alakú, koponyacsontja a fülek közötti területen lapos. Az orr rövid, a pofák kerekdedek, az áll vonala kifejezett.
- Szemek: oválisak és nagyok, színüknek pedig minél sötétebb kéknek kell lennie.
- Fülek: széles alapokon helyezkednek el, végeik lekerekítettek és enyhén fodrosak. Egymástól távol tűzöttek és kissé előreállók.
- Test: hosszú és izmos. A nyak rövid és erőteljes, a mellkas széles.
- Lábak: közepesen hosszúak. A hátsó lábak kissé hosszabbak, mint az elülsők. A tappancsok nagyok, kerekdedek, dús szőrpamacsokkal tűzdeltek.
- Farok: hosszú, dús szőrzettel borított, a vége felé elvékonyodó. Végének, ha a fej irányába visszahajlítjuk, legalább a vállakat el kell érnie.
- Szőrzet: a bunda különböző hosszúságú szőrszálakból épül fel, melyeknek összességében, hosszú, selymes és dús hatást kell nyújtaniuk. A szőrszálak alsó része halvány színű.

Legenda és valóság
A ragdoll eredetét és természetadta tulajdonságait illetően sokféle alaptalan szóbeszéd kapott szárnyra, s ezek többsége sajnos szilárdan tartja magát mind a mai napig. Mint általában az ilyesfajta híresztelések döntő többsége, ezek is sokszor nélkülözik a realitást. Oszlassuk hát el a félreértéseket, válaszuk külön a pletykát a valóságtól!

"Jól tűri a fájdalmat"
Nem igaz! Ahogy az ember kézbe veszi és felemeli, a ragdoll rendszerint automatikusan elernyed, akár egy rongybaba - innen ered a fajta elnevezése is. Ez az ellazulás egyfajta túláradó béketűrést, nyugalmat sugall az állat részéről. E kedves tulajdonság a szenzációhajhász ellentábort arra sarkallta, hogy kitaláljanak egy szédületesen ostoba, orvosi szempontból nem alátámasztott híresztelést, mely szerint az állat fájdalomküszöbének szintje magasabb, mint bármely más fajtársáé, s ebből kifolyólag jól tűri a fájdalmat. Bűn lenne a ragdoll kivételesen szeretetreméltó viselkedését félremagyarázni és efféle kegyetlen téveszméknek alávetni!

"Csontszerkezete eltér a többi macskáétól"
Nem igaz! A fent említett "rongybabatulajdonság" folytán kapott szárnyra ez a pletyka is. Csontjaik természetesen ugyanolyan felépítésűek, mint akármilyen másik macskáé, csupán egyéni sajátosságuknak köszönhetően omlanak el lazán a simogató karok gyűrűjében.

"Minden ragdoll rongybaba módjára eldobja magát, ha felemelik"
A cáfolatok sorát folytatva: ez a kijelentés sem igaz! Míg az esetek többségében ez a reakció valóban megfigyelhető, mégsem nevezhető automatikusnak. Mert ahogy minden élőlény más és más egyéniség, úgy a ragdollok tulajdonságai is egyénenként eltérőek lehetnek. Míg egyikük valósággal elolvad a gyönyörűségtől, ha foglalkoznak vele, addig a másik azért harcol, hogy minél hamarabb szabadulhasson az őt ostromló rajongóktól.

"A szőre nem gubancolódik"
Félig-meddig helytálló megállapítás. Bundája valóban nagy és hosszú, ámbár végleges, kifejlett formáját csak négyéves korára éri el. Azt pedig, hogy "nem gubancolódik", felelőtlen dolog lenne egyértelműen kijelenteni. Bár a ragdoll szőre korántsem igényel olyan mértékű gondozást, mint a perzsamacskáé, azért hetente legalább egyszer tanácsos átfésülgetni. A vedlési szezon idején - évente kétszer, tavasszal és ősszel - erősebb szőrhullással kell számolni, s ilyenkor bizony fokozott odafigyelést igényel még a ragdoll bundája is!

"Csak az amerikai ragdoll az igazi"
Hogy megőrizze a ragdoll eredeti típusát, Ann Baker bonyolult továbbtenyésztési módszert dolgozott ki a fajtára vonatkozólag. Ez azt jelentette, hogy aki az USA-ban ragdollt akart tenyészteni, csak az ő elveit követve dolgozhatott. Szigorú kikötéseit azonban az Egyesült Államokon túlra nem terjesztette ki, így azok az állatok, amelyek elkerültek a kontinensről, feltehetőleg már más módszer alapján kerültek pároztatásra. Ann kitart álláspontja mellett mely szerint csakis az általa szigorúan meghatározott terv alapján tenyésztett ragdollok az "igaziak". A tenyésztők, hogy a vitának elejét vegyék, szerte a világon visszatérnek az eredeti állományhoz - Josephine-hez, az "ősanyához".

Macskavilág 2001. április 23.