Cicográfia, azaz mindent magamról


1999. áprilisában születtem Magyarországon egy vidéki macskatenyésztő sokszorosan díjnyertes alomjában. Már előre elígértek a gazdámnak, akihez néhány hónapos koromban kerültem Budapestre és azóta is ugyanott élek. Életterem tavasztól-őszig a kertes területre is kiterjed, de a hideg idő beálltával csak a lakás képezi a vadászterületemet.

A ragdoll, azaz rongybaba macskafaj alig néhány évtizedes múlttal rendelkezik, így viszonylagosan új tenyészetnek számít. Tagjai sziámi apától és birman anyától származó utódok, akik mindkét fajból viselnek magukon különféle jegyeket. A sziámi génállományból jellemző például a lenyűgözően kék szem, az ék alakú fej, a világos krémszínű - míg máshol sötét csokibarna (fókabarna) - szőrtakaró, míg a birman vonulatból a félhosszú selyembunda, a téli időszakban megjelenő dús gallér, a lompos üvegmosókefe-farok. Gazdám szerint a viselkedésem gyakran cseppet sem macskára, inkább egy mókusra emlékeztető, beleértve a mozgásom különféle sajátosságait is.
 

Gazdám törzskönyvezett állapotban vett át szülőhelyemen, ami már csak foszlányokban él távoli emlékképeim közt. Fényképeimet nézegetve még ma is megdöbbenek rajta, hogy milyen hófehér kiscica voltam kölyökkoromban. Bundám csak lassan, fokozatosan, több mint egy év alatt vált krémszínűvé és még évek múltán is barnult, míg elértem a mai csokipofa ábrázatomat.

Az új otthonomba való érkezésemkor igen félénk voltam és el akartam bújni az engem fogadó gigantikus méretű terek és magasságok elől. Több különböző szobában is kudarcba fulladt kísérletem után végül siker koronázta próbálkozásomat. Viszonylag bizonytalanul, de sikerült a konyhabútor és a fal közé, majd onnan a bútorzat mögé, végül hátulról az alá bebújnom. Nem kis fejtörést és műszaki megoldást követelt meg gazdámtól, hogy roncsolásmentes bútorszerelés nélkül tudjon hozzámférni, ugyanakkor bennem se essen kár. (A bajszom azért pókhálós lett.)

 

Ám ezt követően is elbújtam bárhol, ahol egy kismacskányi helyet találtam a lakásban és ahová még éppen befértem. Biztonságban akartam érezni magam. Mivel a gazdi újra és újra egyre nehezebben talált rám, továbbá kicsalogatni sem nagyon tudott sehonnan, sorra elzárta előlem a bújós helyeimet. Nem volt mit tenni, apránként meg kellett szoknom az új környezetemet!

Ezért rendszeresen - naponta többször - felfedező körútra indultam, mindig ismételten szemügyre véve és végigszaglászva egy-egy szoba valamennyi sarkát. Eleinte mindig úgy éreztem, hogy hamar eltévedtem, így gyorsan visszaevickéltem a kiindulási ponthoz, biztos, ami biztos. Ezt a megnyugvást az az objektum jelentette számomra, amit a gazdi kaparófának nevezett.

A kaparófa egy többszintes építmény volt, amire mászhattam, kúszhattam, ugorhattam, de alhattam is rajta alul, középen vagy legfelül - kiváltképp a függőkosarában - és persze a karmocskáimat is élesíthettem a hengerein, amit imádtam! Főleg a ráaggatott csúszómászók és rágcsálók látványa hatott rám inspirálóan. Gondoskodtam is róla rendszeresen, hogy minden áldozatom egyenlően kapjon a pofonokból! A kaparófa tehát nemcsak a játszóterem egy részét képezte, de gyakori pihenőhelyemül is szolgált.


A gazditól kaptam három különféle szőrkefét, amik azóta is hibátlan állapotban üzemelnek. Ezekkel gondoskodik róla, hogy bundám mindig ápolt legyen és nyalakodásaim közepette a lehető legkevesebb szőrt nyeljek le. Az első tüskés kefét nagyon szeretem, mert istenien vakarja a hátam, az állam, mhhhmm. A második kefe egyféle bebújós kesztyű. Ezzel dörzsölve a hátamat az apróbb szőrszálak garmadája is kikerül a bundámból - gyakorta egészen meglepő mennyiség -, használata így nélkülözhetetlen. Az első kefe ezekkel az apró porszerű szálakkal semmire nem megy.  
Végezetül egy mikroszálas kefe zárja a rendszeres wellness kezeléseimet, amit jóleső dorombolással nyugtázok. Gyakran azonban számos egyéb elfoglaltságom miatt már nem tudom kivárni eme harmadik fázis befejeződését, amit a gazdi nagy méltatlankodással vesz tudomásul.

 

A kaparófán tűhegyesre kifent cica-karmaimat a gazdi egy erre a célra specializált karomvágó csipesszel a kezdetek óta rendszeresen lenyesegeti.

Ezt a műveletet gyakran nem feküdtem végig a tőlem megszokott rongybabás türelemmel, mert hirtelen mehetnékem támadt. Ám be kellett látnom, hogy a beavatkozás a saját érdekemben történik, rövid karommal ugyanis még véletlenül sem tudok kárt tenni magamban és a környezetemben sem. A már túl hosszúra nőtt ragadozó szerszámaimat viszont nem tudom behúzni, így ha valamire, vagy valakire ráteszem a mancsomat, azt megkarcolhatom, belekaphatok.

Sajnos még ma is előfordul, hogy hátsó lábbal vakaródzva (túl hosszúra nőtt macs-karommal) felsértem a fülemet, ahol aztán piros seb éktelenkedik napokon át. (Ilyenkor természetesen soron kívüli pedikűrözés következik.)



A konyhában a kezdetek óta három tállal van megterítve nekem.

Egyikben mindig friss víz (immár 5. éve molekulárisan tisztított víz, lefety-lefety!), a másikban száraz eledel, a harmadikban lágy pástétom várja feneketlen bendőm. Azaz a bendőm vár rájuk. Kisétkű vagyok, rendszerint kevéssel beérem, de azt nagyon megválogatom, hogy minőségi koszt legyen.

Ki nem állhatom az alutasakos, szószos húsgombócokat. A szaftot azért lelefetyelem arról is, de a többit egye meg a gyártó. Nem érdekel, hogy más macskáknak ízlik, nekem nem! Gyakran nézem a gazdiékkal a tévéreklámokat és ott különféle macskajancsik megőrülnek a szószos falatokért. Szerintem lefizették őket, mert én is megkóstoltam már sokfélét, de soha nem ízlettek.

Nálam ilyen étel csak végső esetben jöhet szóba, azaz szájba! Viszont rabja vagyok az ínyenc pástétomoknak és a minőségi, ízes száraz eledeleknek egyaránt.
 


 

A gazditól - a fentiekkel együtt - a beköltözésemkor kaptam meg a hatalmas szállítókosaramat is. Ez egy multifunkciós berendezés, ugyanis levehető tetővel rendelkezik, rendkívül szellős és tágas, alvóhelynek is kiváló, továbbá ez képezi a szállítójárművemet is amolyan macskahintóként. Zárható rácsajtaja fémből készült, biztonságos, a kosár anyaga könnyű és rugalmas, a tetőjébe épített rekeszek pedig különféle finomságok tárolására is alkalmasak. A lakásban fix helyen van már hosszú ideje, persze a rácsos ajtaja nélkül, így kedvemre ki-be sétálhatok benne. Gyakran az egész éjszakát ebben a dobozban töltöm.

Olykor a gazdi kihúz egy bizonyos fiókot, amiben a rácsajtó lapul és én még a legmélyebb álmomból is - több szobával arrébb - felriadok. Fülelek a következő hangra. Ha a gazdi a kihúzott fiókból a rácsos ajtót veszi elő, azt azonnal észlelem és tudom, hogy mindjárt indulunk valahova... Ujujujj! Iszkiri, el kell bújni! Végül, bárhova menekülök, csakazértis kiráncigálnak és betuszkolnak a szállítókosárba... jól van na, tudok magamtól is menni, nem kell lökdösni. Ezt követően 2 mozdulattal felszerelésre kerül az ajtó és máris útrakész a pihe-puha bélelésű macs-kordélyom.

Na igen, megesik, hogy kéretem magam, de többnyire belátom, hogy nincs helye az ellenkezésnek és menni kell.

Azért a lépcsőházat még jól végignyervogom ... mert kinek van kedve már megint az állatorvoshoz menni? Ha pedig mégsem oda megyünk, hanem "terepre", akkor hosszabb utazás következik, amit csendesen mélázva viselek.


Mivel a gazdi nagyon előrelátó és óvatos volt, rögtön az első alkalommal egy pórázt és hozzá nyakörvet, valamint egy színes hámot is beszerzett. Na, ezt a lószerszámot én ki nem állhattam! Azért kellett, mert amikor a gazdi a lakásból a ház körüli kertbe kivitt, eleinte féltett, nehogy elszaladjak megijedvén a számos nesztől, zajtól, utcán randalírozó emberkölykök fülsértő óbégatásától vagy a szomszédban tanyázó, bolhás kutyák nyüszítő vonyításától.

A hám akadályozott a mozgásban, ha füvet akartam legelni, ha fára akartam mászni, még menni sem nagyon tudtam tőle, nem hogy rohanni. Persze én is rájátszottam és hisztiztem minden mozdulatnál, de hiába, a póráz maradt. Az igaz, hogy a legtöbb hangtól tényleg összerezzentem és még a nagyobb fűszálaktól is rémüldöztem olykor, de csak kezdetben. Később megszoktam és nekibátorodtam... addigra pedig a gazdi is kiismerte a kinti magatartásomat és megbízhatónak talált, mert rövidesen lekerült a hám és a póráz.

 
Onnantól kezdve - legnagyobb örömömre - szabadon sétálhattam, majd nekifutásból fáramásztam és benyargaltam a hatalmas kertet minden irányban.


 

Amikor csak lehet, telezabálom magam friss, zamatos fűvel. (Rendszerint azonban viszontlátom azt percek múltán.)

A jóidő beálltával mindig kikövetelem magamnak a rendszeres kerti sétálgatást.

Szeretek a napon sütkérezni és imádom, ahogyan a szellő simogatja a bundámat.

Jólesik barangolni a puha, füves talajon és a megannyi zöld növényt szaglászni. Gyakran járnak erre kandúrok...

   


  Mivel a lakásban nem volt annyi külső ingerhatás, mint a kertben - pl. különféle utcai zajok, szél, fák-bokrok susogása -, ezért idebent a játékaim kötötték le a figyelmemet. A gazdi minden szobában elhelyezett rajcsúrozó  egereket, én viszont kifigyeltem és kipofoztam őket a rejtekükből, majd tovább üldöztem a kis dögöket, gyakran szobákon át.

Az évek során volt dolgom kakaduval, sündisznóval, csörgő kislabdával, üveggolyóval, kis egérrel, nagy patkánnyal, madárpókkal és ötméteres szalagkígyóval egyaránt. Leírhatatlan tárháza volt (és van) itt a különféle áldozatoknak, amelyek még változatosan cserélődtek is.
 

  Ami a játéksündisznót illeti, többször megcsócsáltam a szőrét és jó étvággyal fogyasztottam is belőle, ezért a gazdi hamar letiltotta a további használatát. A hosszú szalag végére kötözött madárpóknak pár lábát megrágtam, de amúgy még ma is jó egészségi állapotnak örvend. Akkorákat szokott kapni, hogy fél métereset is repül... Nyilván innen ered a "madárpók" elnevezése!
A kakadut pár év alatt darabokra cincáltam, egy toll sem maradt belőle, így már bemutatni sem tudom földi maradványait. Jó zizegős hangja volt és én imádom a csörgő-zörgő holmikat, például a selyempapírt vagy a gombóccá gyűrt édességes csomagolókat. Még a kanapé alól is kipiszkálom őket, ha begurulnak, bár gyakran hónaljig kell benyúlnom értük.

Volt olyan egér játékom, amit kopaszra nyúztam és a belső részét is ripityára nyomorgattam. Szerencsére mindig kaptam újabb példányokat és ma is csak úgy nyüzsögnek, akármerre járok: látom őket a polcokon és az asztalokon, farkat lelógatva vagy épp a függöny alá bújva. Amikor nem bírok magammal, akkorát kapnak a fejükre, hogy csak úgy nyekkennek! Van olyan példány köztük, amelyik még szuszog és csipog is félelmében.

 



Hónapokkal a beköltözésemet követően a gazdi négyszögletű lyukat vágott az egyik mellékhelyiség ajtajába, és egy speciális csapóajtót épített be nekem.

Azóta saját bejáratú és berendezésű macska toilettre járhatok, ahol két nagyméretű alomtál is a rendelkezésemre áll.

Az almot illetően egy különlegesen jó minőségű, jó nedvszívó képességű, apró szemcseméretű terméket szeretek, melyet a kezdetek óta nagy megelégedéssel használok.

 

Az 1 éves koromban végbement ivartalanítási műtétemből az altatás miatt szerencsére semmire sem emlékszem.


Telt s múlt az idő. Egy szép tavaszi napon egy különleges - egérszerű! - motoros masinát kaptam ajándékba!

Ez a készülék külső beavatkozás nélkül, önállóan játszott velem, pl. egeret vagy más bolyhos gombócot lóbálva minden létező irányban, véletlenszerűen, olykor meg-megállva és jól támadásra ingerelve.

Bár igen kreatív találmány, én azonban jobban szerettem játékok közben a gazdi közelségét, így a Panic Mouse névre hallgató, harci szórakoztató eszközt pár évvel később a házunkat őrző Floki cicának ajándékoztam.
 


Floki cica vadászatát és

a Panic Mouse működését akció közben

a Cicavízió menüpontban

lehet megtekinteni.

 

6 évesen egy második kaparófát is kaptam a gazditól.

Rendkívüli örömömre ezen játszótér az első kaparófa kiegészítéseként került installálásra.

Két egymástól független doboz is található benne, egy rakás karomerősítő, egy lépcsősor, valamint egy függőágy. Na, ez utóbbi engem egyáltalán nem hozott lázba, viszont a bokszokat imádom. Nyáron jó hűvösek, így ha túl melegre fordul idebent, szeretek ott naptól védett helyen lenni. Ha pedig a klímától lenne túl hideg, akkor is jó, mert szélvédett terület és még jól ki is látok belülről.

Az így kialakult kaparófa-komplexus különféle területein heverészve imádom a napfürdőzést, amely télen még az ablaküvegen keresztül is képes felmelegíteni a bundámat.
 

 

Kölyökkoromban két ízben is megesett, hogy egy-egy vendég macska költözött be mellém társbérlőnek. Nagy volt a hely, így ketten is elfértünk, nagyon jól elvoltunk, szerettem a társaságot. A balra látható cica Lupo, míg a jobbra látható Lupi nevet kapott a gazditól.

Sokat kergetőztünk, játszottunk és mosakodtunk együtt, de végül a másik fél mindkét esetben illetlenül kezdett viselkedni és renitens magatartása miatt nem maradhatott nálunk.

 


Néha eltöprengek rajta, hogy milyen hihetetlenül elment az idő, bár ennek ellenére nem sok minden változott körülöttem. Mintha nemrég ünnepeltem volna az 5. születésnapomat, most pedig már a tizedik is rég elmúlt?! Azon felül pedig egy cicalány már nem számol tovább...


Mivel a gazdiék sokszor nem érnek rá, gyakorta el kell foglalnom magam. A napi 18 óra alvás mellett ügyesen kell beosztani az időmet, ha szeretném, hogy változatosan tölthessem és mindenre jusson is belőle.

Íme egy átlagos munkanapom története:

01) Gazdiék ébresztése, amikor már nem tudok tovább aludni, viszont kongó a bendőm. Először is a még alvó delikvensekhez lopakodom és megállok a párnájukon, jó közel a fejükhöz.  
  - Az ébresztés történhet apró, egyre erősödő mormogással, ami végül hangos nyávogásban teljesedik ki. Gyakran a rövid verziót alkalmazom: nyávogás egyből teli torokból. Minél közelebb a gazdiék füléhez, annál jobb a hatás. REGGELIT!! MOOST!  
  - Van, amikor - pusztán szórakozásból - a bokszolós megoldást választom. Ez azt jelenti, hogy mancsomat ökölbe szorítva, és befelé fordítva finoman benyomok párat a gazdiék orrába, arcába... ÉBRESZTŐŐŐ!!! Mindig vigyorgok, amikor így valamelyikük kinyitja a szemét, olyan muris! Azért olyankor még kap néhány megsorozást, nehogy visszaaludjon nekem.  
  - A változatosság gyönyörködtet: rájöttem, hogy a leghatékonyabb megoldás, ha a fejemet oldalt fordítva a hosszú bajuszommal megcsikizem az orrukat (belül). Így még a reggelente kissé rekedt hangomat sem kell erőltetni.  
  - És amit sosem hagyok ki: Gazdi éjjeliszekrényén a szép sorban felállított kis tégelyeket és műtyűröket (pl. Labello, kézkrém, hajcsat) egymás után jól felborogatni: zuumekk..... durrr.... csatttt......kooooong, majd némelyiket még pofozgatni egy kicsit: flopppp-kliiing, fliip-plooooing.... Gazdiék imádnak erre ébredni, tudom.  
02) Reggeli elfogyasztása.  
03) Mosakodás.  
04) Napfürdőzés a délelőtti sugarakban hatalmas nyalakodással, bunda- és lompos farok fényesítésével egybekötve, hangos puffogással ide-oda fetrengve a szőnyegpadlón.  
05) Szőrpamacsok hátrahagyása gazdiéknak, legalább 3 helyen.  
06) Repeta a reggeliből.  
07) Macskavernyogással egybekötött kajakérés. Pl. ha elfogyott a konzervtartalék, még időben el tudjanak menni és venni. (Persze tudom, hogy fél évre elegendő készletünk van itthon, de nem árt az óvatosság.)  
08) A másodszorra kitett kaja otthagyása, elvonulás a délelőtti szunyára.  
09) Ébredés délután, miaú, hogy elment az idő, lassan már nyugszik a nap.  
10) Enyhe mosdás.  
11) Gazdiék üdvözlése, mikor éppen melyikük van itthon.  
12) Kaja megszagolása, friss kaja kérése. (Hisztéria non plus ultra.)  
13) Friss kaja kérése újra, miután megmutatták, hogy hol van a délelőtti friss kaja. Az már régi!  
14) Gazdi ölébe kúszás, toll és/vagy újság használatának ellehetetlenítése, majd friss kaja kérése.  
15) Gazdi újra megmutatja a délelőtt kirakott kaját, nyammogva elfogyasztás.  
16) Irány a klotyó. Előtte két ellenőrző őrjárat a körletben, terepfelmérés, helyszín biztosítása. Behatolás a csapóajtón.  
17) Irány a kajástál. Zebe-zaba.  
18) Kaját még, kaját még!  
19) Rajcsúúúúúr!!
Ziuppppp... zuttty! Brrroooiinng! Kapar-kapar, padlógáááz!!
 
20) Megpihenés, filozofálás a macskaélet dolgain, közben tévé műsorok hallgatása. Ha a gazdi szól, madár, illetve más furcsa állatok megfigyelése a képernyőn.  
21) Esti szabadfoglalkozás, őrjárattal egybekötve. Renitens rovarok megkergetése. (Ha vannak.) Szétcsapás a sunnyogó egerek közt.  
22) Lámpaoltás. készülődés lefekvésre. Például konyhaszéken, kaparófán, függőkosárban, bokszban, kanapén, szállítókosárban, gazdiék ágyában. Van választék.  
23) Ha a gazdiék elaludtak, akkor suttyomban felkelés, behatolás a TV mögé. TV energiaellátó elosztó berendezés főkapcsolójának deaktiválása. (Másnap nincs tévé nézés este, inkább Cuppi simogatás és macskadögönyözés lesz helyette.)  

Kedvenc időtöltéseim:
- Szundikálás, mélyalvás, horkolva alvás, alvásban vadászás (menekülés az óriáspatkány elől, rángatózással) - napi 16-20 óra, ha hagynak
- Zebe-Zaba. Jó mohón, csámcsogással, szürcsöléssel, száraztáp szájból kirázásával (aztán megkeresésével és jól megevésével)
- Fűnyírás. Minden 5 cm-nél hosszabb fűszál lerágása a kertben, ha nem sikerül elrágással, akkor kitépéssel.
- Kaparófa. Reggel, délben és este, függönyök behúzásakor és gazdiék hazajövetelekor, valamint karomvágás után feltétlenül.
- Gazdiékkal történő együttlét, ölben fekvés, vakartatás, közben röfögés.
- A kinti Floki cica vendégül látása, agyonszaglászás, barátkozás, követés mindenhova, megkergetés, majd futva menekülés.
- Szárnnyal rendelkező élőlények obszerválása ablakból fogak heves csattogtatásával, közben mekegéssel.
- Korábbi macskavideóim megtekintése, illetve természetfilmek nézése. Izgalmasabb jelenetek megfigyelése közvetlen-közelről. (A TV előtt 10 cm-ről.)
- Szőrkeféltetés és kefés hátvakartatás élvezése.
- Leshelyből támadás eldobott egérre, illetve minden mozgó, kígyószerű lényre (zsinórok, szalagok, cérnák). Lerohanás, mancsok közé fogás, megtépázás, visszavonulás. Újrakezdés.

Nem kedvenc időtöltéseim:
- Éhezés: már megint az van, ami tegnap volt!
- Manikűr-pedikűr
- 20 fok alatt vagy 24 fok felett levés
- Autókázás, bármi legyen is az úticél
- Hasizomerősítés (Gazdi segítségével.)
- Macska-tánc kétlábon (Miközben gazdi rángat és még filmez is.)
- Floki cica elől menekülés a kertben.
- Állatorvoshoz járás.


Jellemzésem
: Gyakran komoly, míg máskor bohókás és játékos macska vagyok, rendszerint kiszámítható, de azért szeretek meglepetéseket is okozni. Rendkívül béketűrő és türelmes alkat lévén soha nem emelek mancsot senkire, csak a játékaimra. Kizárólag a gazdáimnak adom ki magam, mások előtt nem nyílok meg, így a kívülállók csak egyféle arcomat ismerhetik. Ha vendégek jönnek, elvonulok és zárkózottnak mutatom magam, ám ha jó a hangulat, gyakran én is megjelenek és a kötelező ijesztgetéseken felül olykor még kisebb előadásokat is tartok. Ám sokoldalúságomat, gazdaszeretetemet csak az arra érdemes bennfentesek tapasztalhatják meg, ők viszont minden nap.
Ami a ruházatomat illeti, nagyon odafigyelek rá. Bundám mindig ápolt, fényes és selymes, csíkos bajszaim hosszúra nyúlnak. Macskanadrágom divatos és télen még dús sálat is hordok, amit a melegebb időszakban puha gallérra cserélek le.

Fajtámra jellemzően én is gyakorta elvétek ugrásokat, ilyenkor utolsó erőmig "lógok a szeren" és megpróbálok felhúzódzkodni. Rendszerint nem sikerül, de legalább négy lábra érkezem. Nekifutást követően a szobák közti 90 fokos kanyarokat olykor nem tudom bevenni csúcssebességemmel, ilyenkor repesztő hangorkán kíséretében farolok ki a szőnyegpadlón (és bár kellemetlen bevallani, olykor még fel is borulok). Megesik, hogy nagy viháncolásaim közepette félúton szembetalálom magam egy kivilágítatlan asztallábbal vagy ajtólappal... olyankor a koppanás után némi szédelgés következik, de aztán újra uccu neki!

Bár szüleim sokszorosan kategórianyertes példányok voltak, én sosem jártam versenyekre. Annyit azért tudok, hogy Magyarországon az utánam következő ragdoll alomban született kölykök voltak az utolsó - még valóban fajtiszta - példányok, de az az alom hamarosan megszűnt és a tenyésztő is elhalálozott. A későbbi fajtanemesítők pedig már - láthatóan is! - különféle átmeneteket hoztak forgalomba, amik sem megjelenésükben, sem viselkedésükben nincsenek köszönőviszonyban az autentikus ragdoll fajtával, így velem sem. Sajnos. Aki nem hiszi, járjon utána!




Saját manccsal írtam:



 
Cuppi cica
 



Budapest, 2012. április